Trágya

A terménydarálónál álltak, ők rakták össze, mert ez finomabb tápot csinált. Volt pár száz marha, meg disznó a telepen. Sokat dolgoztak vele, télen hideg volt, nyáron meleg, ősszel,  tavasszal meg csak esett, meg esett. A disznók bezzeg azt élvezték.

 

Egy férfi tolt el előttük egy talicskányi trágyát. Baktatott a maga csendességében az istállótól kicsit messzebb, közben valamit dúdolt, talán egy Szécsi, vagy Máté számot, olyan távolságból nem lehetett hallani pontosan.

 

Ez meg mitől ilyen boldog, mikor a trágyát bízzák rá, mert annak a nem is tudom én kinek a fia, akik csinálták azt az izét. Hogy nem szól ez senkihez, mert olyan beképzelt és nem is engedték, hogy elkezdje azt a nagy iskolát. Tanakodtak a daráló mellettiek. Mert neki se jobb, sőt még rosszabb, nem fogja vinni semmire, akárcsak mi, mert ebben a kurva országban nem is lehet.

 

Otthon a férfiakat meleg étel várta, a gyerekek zsivajjal töltötték meg a szobákat, az udvart, most épp egyik sem volt beteg, csak épp egy-egy ruhát kellett megvarrni, megszegelni a kerítést, szedni egy kis csalánt a kacsáknak.

 

A férfi kihordta a trágyát, végzett a munkával. Egy nyárfasoron keresztül vezetett haza az útja. Otthon vacsorát csinált, mert a felesége egy ideje gyengélkedett. A gyerekeket leültette az asztalhoz, ettek. Megvarrt egy-két ruhát, megszegelte a kerítést, szedett egy kis csalánt. A család nyugovóra tért. A lámpát magához húzta, elővett egy könyvet. Egy távoli világ képe rajzolódott ki benne, ahol sokat süt a nap. Esténként bejárta a világot és különböző emberek bőrébe bújt, hol leereszkedett a Dunán, hajóját kormányozva, hol lóháton járta be a vidéket katonabajtársaival.

Most épp a paradicsomban volt hajótörött. A nyár lassan esténként már csak elbúcsúzni jött a tornácra, a gyerekek cseperedtek és a felesége haldoklott. Másnap hajnalban egykedvűen indult ugyanúgy trágyát talicskázni, mert az volt a legkevésbé fontos az életében.