TÁNCDALFESZTIVÁL: Rockünnep Debrecenben.

 Az idei év november második napján a Főnix Arénában került megrendezésre az Edda 50. évfordulós koncert-sorozata, melynek egyik állomása volt Debrecen. Három együttes volt aznap este a Kassai úton, a jubileumoson kívül a Bikini és a Republic. Erről az estéről írok ma.

 

A román forradalmat követően lettem általános iskolás, a Bikini Közeli helyeken, vagy Temesvári vasárnapja, azokban a megújuló időkben legalább annyira volt fontos, mint az ígéret arra, hogy minden jobb lesz. Bár a későbbi időkben is írt még szövegeket, de a D. Nagy Lajoshoz kötődő időszak miatt az az érzés, amit szeretünk. Máig tolnak le úgy mindenben (hangzás, program, közönség) jó koncerteket, hogy látszik, hogy nem hakniznak. 

 

Lehet azzal vitatkozni, hogy vénemberek tolják bőrnaciban, de képesek voltak megmaradni és megújulni. Saját szemléletem, hogy a Bikini veszített, ahogy mind a három együttes - és ez közös pont - Darczi Zsoltot, aki a kilencvenes évek egyik legzseniálisabb gitárosa volt és fiatalon elhunyt, a Republic Cipőt, az Edda pedig Kun Pétert.

 

És jött Lukács Peta, aki ugyanazt az őrültséget viszi tovább, ami miatt szeretsz koncertre járni, szereted látni, miért művész és nála szereted látni (mivel egyedül hozzá volt szerencsém), hogy mennyire emberi.

 

A libabőr után következett a Republic, kamaszkorom legszebb nyara. Volt. Boros Csaba jól működött együtt Cipővel, de magában, frontemberként nem képes elérni a Republic által kialakított minőséget. Ráadásul évek óta probléma, hogy már nem figyelnek úgy a hangzásra, erősítésre, ahogy régen. A Főnix nyilván ezen csak javítani tudott, viszont a szórakoztatóból kínossá alakított panelek (konfetti, műhó) nem illik ahhoz a zenekarhoz, ami az Illés együttes rögös útjára tért a kezdeti anarchikus hangvitel után. 

 

A nyáron láttuk ezt a koncertet az oroszlányi bányásznapon és a nyár az élményhez tett egy kicsit, de kétségtelen, hogy eltelt harmincöt év, a frontember elhunyt, de az emberek azóta szeretnének néha kicsit kiszakadni a világból, érezni a szépet. Az organikus, szarkasztikus sorok sokak tudta ellenére égtek a bőr alá. 2013 óta viszont nem lehet várni új albumot és azóta látom, hogy a világ romlásának egyfajta kezdete történt meg akkor. 

 

 

A legkellemetlenebb számukat sikerült szerintem összehozni a tavalyi évben, ami teljesen szembemegy azzal, ahogy ami a zenekar identitása. Jöjjön most ez:

Nem volt drága a szendvics és még paradicsom is volt benne. Az Eddára tényleg sokan voltak és jó volt látni, hogy ötven év mennyire különböző generációkat hoz össze (ugyanitt: keresem a turcsi orrú lányt, akivel kicsit táncoltunk, majd összefutottam a Decathlonban, ahogy az öccsével cipőt keres). 

 

Pataky Attila kitörölhetetlen a magyar zenei életből, a társadalmi gondolkodásból, politikából . Miskolcot vitte fel a zene térképére, a Ballagás című film miatt pedig számomra még kedvesebbek. Attilának idő kellett. Demjén Ferencnél láttam ilyet, hogy fél óra volt míg ki tudta énekelni a saját dalait. Több számnál segített be a fia, ami érthető és nem zavaró, mert Pataky hangja magasan mindig a jó, hozták az elvárhatót, de sokkal többet veszítettek valahol, mint a Bikini, akik kortársuk. Saját magukat. Nincs miért lázadni már. 

 

Kun Péter, a zenekar tagja fiatalon hunyt el, neki szól a Lelkünkből szól című szám. A zenekar életében ez a tragédia volt a második törés, a kilencvenes évek számai már másabbak voltak, bár nemcsak emiatt. Addigra a két régi zenekar elcsöndesedett. A Republicnak jobban volt az anarchikus szemlélet miatt a változás a tere.  

 

Viszont az este nyilván jó volt, sokkal nagyobb élmény, mint vártam. Évek óta nem beszélgettem ismeretlen emberekkel. Ez elég jó ok arra, hogy miért megyek el legközelebb is egy koncertjükre. Megváltozott a világ, ők és a közönség meg maradtak.