ÚTICÉL: Baja és Mohács

Egy busójárás után elmondhatom, kevés ilyen rockfesztivál van Magyarországon, mint amit Mohácson hoznak össze téltemetés gyanánt. A mai írás a Duna legutolsó haza kilométereinek környékét mutatja be.

Autóval egyszerűbb eljutni, de azért tömegközlekedéssel is meg sem közelíti egy borsodi zsákfalu megközelíthetőségének nehézségét. Mielőtt megérkeznénk Bajára, érdemes a Pörböly melletti Ökoturisztikai Központot meglátogatni, ahonnan akár kisvasúttal is megismerhetjük a természetvédelmi oltalom alatt álló Gemencet, hazánk legnagyobb ilyen jellegű ártéri erdejét.

Baja, na igen, olyan szinten érződik a déli hatás a városban, árad a falakból a sétáló felé, ahogy az utcákból kigyalogolva, a pompás Monarchia-korabeli és a közéjük ékelődő szocialista brutalizmust követő épületek közül kinyílik a semmilyen más magyar főtérhez nem hasonlítható Szentháromság tér, akár egy mélyen vallásos kultúrnemzet esetében, csak most itthon maradtunk.

A harmincezernél is nagyobb lakossággal rendelkező város alapítását a XIV. századra teszi a tudomány, a sokácok, bunyevácok, szerbek az 1600-as, a németek az 1700-as években telepedtek le itt. A történelem viharai során többször formálódott a szerbek részéről igény a városra, helyzete a II. világháború után stabilizálódott. A mezőgazdaság és a kézműves ipar határozta meg mindig is a gazdaságát.

Az ország legdélebbi városa, a mintegy 17 ezer lakost számláló Mohács, melyről az ezres évben tesznek először említést és mely "balsors, akit régen tép" jellemünknek egyik legnagyobb tragédiájának, az elvesztett 1526-os csatának szolgált helyszínéül. Ez a városon nem érződik. Egy hangulatos Duna-parti helyiség, izgalmas utcákkal és terekkel, régi épületekkel és egy telet eltemető busójárással, mely 2009 óta az UNESCO listáján is szerepel reprezentatív örökségként.

A rendezvény nem való mindenkinek, itt a nők ma már szokatlan módon vegzálva lesznek, de aki nem akar hazamenni pofonért, az nem legyen ott. Ez egy olyan régi népszokás, ami a tél eltemetéséről, a tavaszról és így a termékenységről szól. Annyira harsány és hozza a déli népekre jellemző mentalitást, hogy nagyon jól ránt vissza az életbe, vagy legalább is abba, ahogy szeretni kellene azt. Egy mellettem álló anyával meg a lányával beszélgetésbe kezdtem. Mivel a lány helyi volt és szép, ezért kapott mindenből, amiből lehet. Kifakadt az anyjának, aki azt válaszolta neki, hogy addig örülj, ameddig ez van, mert ez azt jelenti, hogy szép vagy. A mai beteg világunkból valahogy ez a természetes hozzáállás kezd hiányozni, de az erről való vita már egy másik történet lenne.