AUTÓKEDD: Mi van veled, FIAT?

Az utóbbi években többször jártam Olaszországban és láthattam a nemzeti autómárka megannyi típusát az utcákon. Tény, hogy a déli részeken máig könnyebben lehet belebotlani egy régi példányba, mint ahogyan az is, hogy a kicsi autókat az egész olasz csizmában előszeretettel használják máig.

 

Fabbrica Italiana Automobili Torino mozaikszóból ered az elnevezése, 1899-ben alapították, ezzel pedig a világ egyik legrégebbi autógyára. Az évtizedek során több más gyár került tulajdonába, így a Lancia, vagy épp az Alfa Romeo.

 

Közben persze jönnek az egyre szigorúbb szabályok, amelyekkel az EU kvázi végül a saját gazdaságába döfte a tőrt, hiszen épp a mindennap használós, kicsi autókat akarta kiszorítani, mondjuk épp egy szűk francia, vagy cseh utcácskából. Az olasz gyár klasszikusan nagy kisautó-gyártó. 

 

A Topolino motorizálta a tömegeket, a hasonló technikájú és művészi alkotásnak beillő 500-assal karöltve. A gazdasági fellendülés évei már hozták a kád-FIAT-ot, vagy a 124-est, ami az év autója is lett, meg ugye a Zsiguli is.

 

Miután még egy utolsó bőrt lehúztak a harmincas évek technikájáról, az általunk csak "kispolszkinak" ismert 126-ossal, aminek pályafutása elődjeihez képest hamar véget ért, jött a folytatás. A nagyobb 127-es, vagy a Ritmo lett a kisautó a gyárnál, de egyikőjük sem bizonyult akkora sikernek, mint elődeik. A legnagyobb probléma az években rejlett, ezek az autók elporladtak.

 

Aztán jött 1984 és Belmondo a Kellemes húsvéti ünnepek című filmben berongyol egy épületbe az akkori év autójával, igen, az Unoval. Kistesóját, a Pandát már 1980 óta gyártották. Ezzel a két kockával helyezte vissza magát újra a FIAT a térképre. Mind a kettőt évtizedeken át gyártották a világ több pontján. A kocka-korszak utolsó szülötte a Tipo volt, nagyobb kasztnival, majd jött a divatteremtő és 1995-ben Év autó díjas Punto. A kétezres évekig életben tartott technikára épült a Bravo-Brava páros is, mely egy kicsit izgalmasabb formába csomagolt alsó-középkategóriás család volt. 

 

A kétezres években visszatért divatcikként az 500-as, mely felült a Beetle-Mini filozófia vonatára és száguld rajta máig. Megjelent a Panda, mely megtartotta dobozka formáját és lett az olcsó kiskocsi. Aztán jött a Grande Punto, a török gyárból a szedánok, az Albea és a Linea, majd a teljes Tipo paletta.

A Stellantis-csoport tagjaként a gyártóra nehezedő új filozófia és a megváltozott szabályozási környezet a kisautók gyártójára nagy terhet pakolt. Sokszor volt már nehéz helyzetben, ahogy most is. Az 500-asból kivették a benzinmotort, így viszont visszaestek az eladások, gyorsan kellett egy hybrid-rendszer alá. A Tipo hiába alapvetően egy tartós szerkezet, eljárt felette az idő, kivették belőle eleve az 1,4-es régi motort pár éve. A kettő közötti lyukban a Pandina néven futó régi mackó, viszonylag szűk felszereltséggel még egy ideig velünk lesz, mert bár megjött a zseniális Grande Panda, de az igazából nem alkalmas a szűk utcák leküzdésére és még folyamatban van a hyvrid rendszer bevezetése. 

Miközben nemcsak az olasz utak szerves részei, hanem magyaré is. A lerúgott csótányoktól kezdve, az insta-sztár bio reklámfelületeinek cukikáin át egészen a családi használósig minden ott gurul valahol és várja a jövő átgondoltabb folytatását. A környezetvédelem persze fontos, de az elektromos autóknak manapság leginkább úgy van értelme, ahogyan az az újraértelmezett Topolino esetlen autószerűségében felrémlik. Minden más értelmetlen politikai és pénzügyi játszma a vásárló bőrére, mely pont a FIAT-tól áll a legtávolabb.

Forrás:

FIAT

wikipédia 

és saját fotók