ÚTICÉL: Bohémak, avagy visszatérés Csehországba I.

 Mindig jó elindulni idegen tájak felé, a környező országok pedig szerintem azért is érdekesek, mert hasonló utat járt be a társadalmuk, mint a miénk, emiatt tanúságosak lehetnek számunkra, ha valamit jobban csinálnak, vagy ha csak egyszerűen jobb ott lenni. Na Csehország ilyen. Sok évvel ezelőtt kezdődött a szerelem a csehek iránt, évekkel ezelőtt már jártam is feléjük, majd a 2024-es évben egy nagyobb ívű kalandot kezdtünk el, tartsatok velem bohém kalandozásaink első részében.

A magyar határt elhagyva másfél óra alatt átértünk Szlovákián és legelső állomásként Kromeriz harmincezres városának központját néztük meg, mely a Főtérrel, az Érseki Palotával és a Virágoskerttel együtt UNESCO védelem alatt áll. Így szépen kezdhettünk hozzászokni a tipikus nagy főterekhez, a megőrzött rég városképhez és mindig valami kis őrültséghez, ami jellemzi ezt az országot.

A Virágoskert számomra megkapó egyedisége, a Boldog Békeévek hangulata, mely egy jobb világ képét tárja elénk szökőkútjaival, aztán a régi nagy és sokszor ezerszínű ódon falak közé táguló tér a kötelező Szentháromság szoborral búcsúzott tőlünk, átadva helyét Alamócnak.

 

A várost Olmützként ismerjük, a nevét viselő és Magyarország függetlenségét 1849-ben megszüntető alkotmány miatt. Ahogy az előző város, úgy ez is az 1200-as években indult fejlődésnek, bár sokkal nagyobb lett, ma több, mint 100 ezren élnek itt. A széles utcájú történelmi városrész terekben gazdag, melyek UNESCO védett díszkutakat is szemünk elé tárnak. Ugyanilyen oltalom alatt álló a Városháza díszórája (ortoj) és a Szentháromság oszlop. 

A Szent Vencel dóm XII. században készült épülete egy szűk utcácskák között nagyobb térben található. Itt koronázták Morvaország királyává a magyar Mátyás királyt. Vasárnap reggeli látogatásunk szívmelengető volt, látva az itthon már egy kevésbé megtartott szokások közül, a délelőtti misére igyekvők tömegét és a megjelenő közösségmegtartó erőt. Folytassuk utunkat Litomisyl felé.