BOLDOG

Megvette a fehérjeport, amikor a tükörbe nézett, már kezdte látni magán a változást. A fizetésig még volt másfél hét, kifizette a számlákat, még egy koncertre fog elmenni hétvégén, amire félretett egy tízest, de a szüleihez már nem tud hazamenni, talán majd három hét múlva. A kedve sem volt jó, nem akarta, hogy otthon kérdezzenek tőle mindenféléket, hogy azzal a kislánnyal mi van, hogy most akkor már nem is beszélnek és akkor egyen még egy kicsit a rántott húsból, mert látszik az arcán, hogy fogyott és nem lesz energiája a munkahelyen.

 

Igazából hetek óta csak sajnáltatta magát, mert a Zsófi elment és hiába jött a Zita kicsit, de ő meg olyan, akit nem vinne haza, mert túl laza, sok a tetoválása, meg egy boltban eladó. Pedig nagyon jó illata volt, meg szeretett játszadozni, nem vette túl komolyan a dolgokat. Amikor jöttek a lezárások és minden olyan depresszívvé vált, pont erre a hozzáállásra volt szüksége. Nem azon pörgött az agya, hogy mikor hal meg ő is egy koszos kórházi ágyon, úgy hogy nem kap levegőt és senki nem mehet be fogni a kezét az utolsó pillanatban. Nem gondolkodott azon, hogy a kollégái miért zárkóztak be az irodáikba, hogy a köhögőkre úgy néztek, mint a véres rongyra, hogy a barátai már a videó chattől is tartottak, nehogy fertőzést kapjanak, vagy már csak egyszerűen jobb volt bezárkózni a sötét szobába.

 

Nehezen jött ki a fizetéséből is, tudta, hogy a nőknek nemcsak az kell, hogy jól nézzen ki, hanem, hogy legyen pénze. Na meg, hogy legyenek témái, ehhez történnie kellett vele dolgoknak, utaznia kellett és bulizni. Úgy gondolta, hogy nagyon szerencsétlen és bármit is tesz, azzal nem jut előrébb. Az utazások pár hétre feltöltötték, aztán újra a régi szürke napjaiban találta magát. Hiába húzott már mindig jobbra a Tinderen, pár beszélgetés után mindenki eltűnt. Egyedül kezdett maradni problémáival, a szülei is messze voltak tőle, terhelni sem akarta őket, a barátaival is nehezen ment a kommunikáció, pedig nyár lett és a lezárásokat is feloldották. Tudta, hogy ez a világ végének a kezdete és már nem is volt kedve ebben a világban élni.

 

Csontsovány férfiak jöttek haza a faluba a frontról a háborút követően közel három évvel. A nagyapjának hónapokba telett, míg annyira megerősödött, hogy dolgozni tudott a ház körül. A következő évben már kint volt a földeken, a család szinte évekig éhezett, mert a beszolgáltatás után alig maradt annyi, hogy kitartson a következő évig. Egy apró ablakos, nádfedeles házikóban éltek, mint a faluban szinte mindenki. A kommunisták és a besúgók miatt évekig nagyon kellett vigyázni mit mond az ember, bárkit, bármikor elvihettek évekre, vagy örökre, olyan dolgokért, amit meg sem tett, ki sem mondott. A nagyapja szívós ember volt, túlélte a doni-katasztrófát is, tudta, hogy túl fogja ezt is.

 

Az úri világban az uraságot kellett szolgálni, őket elüldözték, jöttek a németek, aztán meg, mint utólag kiderült évtizedekre, a szovjetek. Az emberek egymásra szorultak, a faluban tudták ki mennyit ért, tudták ki van megkeresztelve, ki a kommunista, ki a nőcsábász, kinek van fattya, kit lehet szeretni és ki az, aki érdekember. Télen több idő maradt egymásra, az olvasásra, nyáron jöttek a mezőgazdasági munkák, mindenféle más dolog, ahova menni lehetett, aztán az egész éven íveltek át az ünnepek, amelyek miatt mindig volt valamit várni. A boldogságot az élet megélése okozta, azok az apró pillanatok, amelyeknek örülni lehetett.

 

Ha egy fiú egy lánynak udvarolt, akkor az alapvetően egy kedves dolog volt, ami miatt a kapcsolat az idő lassúsága miatt ugyanolyan lassan ért és változott, ahogy abban az időben maga a világ. A háborúnál sok minden elviselhetőbb volt. Ebben a világban szőtte át a hagyomány, a varázslatosság az emberek mindennapjait és adott emlékeket a sok megélt közös pillanat.

 

Aztán az iparosodás miatt a nagyapa is feljárt Pestre. A világ változásnak indult, a főutat leaszfaltozták, bevezették a villanyt, majd a vizet, a gyerekek felnőttek és az ország különböző szegleteibe költöztek, de a falu, az falu maradt az örömökkel és a bánatokkal együtt.

 

Egy könyvet olvasott arról, hogyan váljon jobbá az élete. Pár napja egy lány panaszkodta el neki, hogy nincs egy normális pasi sem, amelyik meg normális, az meg vagy rokkant, öreg, vagy olyan semmilyen. Ahogy ott ültek a sörözőben, legszívesebben elmondta volna neki, hogy mennyire tetszik neki és hogy ő ezt nem barátságnak gondolja, mert közös az érdeklődésük és hasonló az értékrendjük. Eszébe  jutott, hogy a nagyapja mennyiszer mondta neki, hogy ha kislány megtetszik neki, akkor azt mondja, mer, ha ódzkodni is fog, az apró mosoly ott lesz a szája szegletiben, hiszen, ha közömbös lenne neki, akkor nem ment volna el vele.

 

Aztán eszébe jutott egy lány az előző évből, akinek csak annyit mondott egy pultnál ülve, hogy mennyire szép a szeme és aki utána úgy felkapta ezen a vizet, hogy ő épp az Imagine Dragonsról beszél neki és ez, hogy a fenébe jön ide, hogy nem hallott még a metooról, mert ez már zaklatás és ott hagyta. Ezek a gondolatok jártak a fejében, ott ült a panaszkodó lány mellett, lehajtotta a fejét, nem nézett a szemébe, nem volt kedve megérinteni a kezét, nem volt kedve az egészhez. Tudta nincs elég pénze és nem néz ki jól ahhoz, hogy boldog legyen.