Nézz ismeretlen magyar dokumentumfilmes filmjeit: Zsigmond Dezső.

Alapvetően szeretem a szociográf filmeket, Magyarországon a hetvenes évektől kezdtek el ilyen jellegű felvételeket készíteni celluloidra. 

 

Aranykalyba (2003)

A Gyimesben a valós időben követi nyomon egy fiú életét a hegyen, aki vigyáz a nyájra, készíti a sajtot, gondoskodik magáról, kilométerekre a szüleitől és az emberektől, abban az időben, amikor már volt mobil, volt internet. Elgondolkodtató film, hogy ez az egész fejlődés, ami körülvesz minket, mennyit ér. 

 

Bereg vígságban, gyászban (2003)

Mindenki ismeri Rockenbauer Pál sorozatát. Hasonló hangulatban járja be a nekem oly kedves vidéket, a határon túlra is kitekintve. Ez is egy nagyon erős dokumentum az utolsó utáni pillanatról. Ugyanis az akkori nagy árvíz után vagyunk, a nagy öregek megszólalnak a filmben és rengeteget nótáznak benne, olyan hangulatot teremtettek ezzel, ami teljesen visszaadja az elmúló megyém hangulatát.

 

Gábor Felicia - Csángó vagyok (2008)

 Egy lány meg akarja változtatni az életét és végül Budapestre költözik. Egy vajdasági magyar férfi lesz a férje. Ír egy könyvet arról, hogyan élte meg ezt az egészet. Zsigmond Dezső pedig erről készített egy portrét. Érdemes megnézni.

 

Herminamező árnyai - Tisza István miniszterelnök meggyilkolásáról (2016)

Ez a film nehéz, sok a beszélgetés benne, nehéz követni. Ez nem a tőle megszokott élethelyzetekről szóló alkotás, hanem egy tabló egy kormányfőről, aki nehéz időkben volt az ország élén. Ettől függetlenül érdemes megnézni.

 

A rózsa vére (1998)

Egy véletlen folytán néztem meg a régi egyes csatornán, a péntek esti műsorblokkban, úgy, hogy igazából semmit nem tudtam róla. A történet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe visz el minket, a rendszerváltás utáni időszakra. A szatmári ember úgy él meg, ahogy tud, annyira látszik, hogy dokumentumfilmes forgatta, például a történet kezdetén már amikor a határon átmennek úgy, hogy lényegében azt veszik le, ami aznap éjjel volt. A főcímzene a Republictól, teljesen kilencvenes évek. Nem nagyon értem, hogy nem említik többször ezt a filmet, ami a mi életünk, az ami körülvett, engem pont gyerekként. A történet egy benzincsempész nőről szól, akit Nagy-Kálózy Eszter alakít és az ő barátjáról, a tipikus szabolcsi, beregi balhés fickóról, akit Gáspár Sándor formál meg. Aztán a Republic zenéjének is hála varázslatossá is válik az egész, meg persze a nagyapa gondolatainak. Nekem ez az egész film eddig Zsigmond Dezső munkásságának a csúcsa, de nemcsak neki, hanem a magyar filmgyártásnak egyik legfontosabbja. Átüt benne az itteni embert máig jellemző generációs normák szerinti élet, a szakrálisság, ami vegyül a valahogy meg kell élni gondolattal. A végeken, a varázslatokkal átitatott szomorú életek elvágyódnak egy jobb világba, de sosem tudják megtenni az első lépést igazán. Erről szól ez a film.

 

A sátán fattya (2017)

Emlékszem ezt a filmet mennyire vártam, mert egyes jeleneteit a nyíregyházi falumúzeumban forgatták és a helyi lapok már hónapokkal megjelenése előtt cikkeztek róla.  A történet egyáltalán nem egyszerű, de sajnos tömegesen történt meg a második világháború során is. Valahol a Szatmárban egy Tóth Eszter nevű lányt megerőszakolják a szovjet katonák. Ő a gyermeket megszüli és ezzel a zárt közösségben kitaszítottá válik. Saját tragédiája kódolva van és mai szemmel nézve nehezen érthető, hogy egy közösség hogyan tud hibáztatni egy nőt olyan helyzet miatt, ami egy bűncselekménynek a következménye. 

Márpedig a régi világban a normák máshogy működtek, a közösségnek egyszerűen nem volt szüksége olyan elemekre, amelyek nem közülük való volt. A főszereplőt alakító kárpátaljai színész, Tarpai Viktória játéka kimért és nagyon jól hozza az egyszerű falusi lány habitusát, aki szépen lassan őrli fel magát saját helyzetén. Rettentően nyomasztó mind történetben, mind képi világ szempontjából, hideg téli estére tökéletes és tanulságos történet. További főbb szerepekben Trill Zsolt és Szűcs Nelli.